Ötmilliós moziszobát teszteltünk

Címkék: házimozi, film, hang, millió, luxus

Szűcs Ádám

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Egy Budapesten nemrégiben épült bemutatóterembe látogattunk el, ahol amellett, hogy dübörgő élményben volt részünk, a moziépítés műhelytitkaiba is bepillantottunk. Megtudtuk, mik az uralkodó trendek ma Magyarországon, és megismertük az árakat: ötmillió forinttól már lehet otthoni mozink, de ha a pénz nem akadály, akár százmilliót is költhetünk.

A házimozi az általános, laikus vélekedéssel ellentétben többet jelent egy DVD- vagy Blu-Ray-lejátszónál és négy darab műanyag hangfalnál a nappali sarkaiban. Ma már Magyarországon is egyre többen terveztetik meg a moziszobájukat, amit akár egy meglévő szoba átalakításával is el lehet érni. Egy különálló moziszoba azonban több szempontból is előnyös.

Szűcs Istvánnal, a Media Vision moziszoba-építés és kivitelezés üzletágvezetőjével a házimozi itthoni jelenéről és jövőjéről beszélgettünk, egyúttal megnéztük az új bemutató termeiket, amelyekkel az otthoni moziépítés két alapvető válfaját igyekeztek hűen modellezni.



Másra is használható a moziszoba


Nem szükséges elmondani, hogy egy elsötétített szobában a hatalmas vászon előtt miért nagyobb élmény a mozizás. Egy otthoni moziterem azonban azért is jó, mert hangtechnikai szempontok szerint is könnyebben megtervezhető, építhető, ráadásul a falak hangszigeteltek, így még a legkeményebb háborús eposz teljes hangerőn sem zavarhatja a családtagokat.

Ha azonban nincs lehetőségünk vagy igényünk egy különálló házimozi építésére, a nappalit is át lehet alakítani úgy, hogy kielégítse az igényeket. Mint azt Szűcs István elmondta, mind a két megoldás iránt érdeklődnek, de Magyarországon is egyre nagyobb a profi moziszoba iránti igény. Sőt, az úgynevezett multi-room technológia is elterjedőben van.




Egy ötmilliós mozit próbáltunk

Ez egy olyan megoldás, amivel a házban található valamennyi helyiséget egyetlen központi kiszolgáló lát el, a különböző szobákban csak hangfalakat és kijelzőket találhatunk. Így akár egyetlen DVD-lejátszó, hifi-rendszer, számítógép képes ellátni zenével és mozgóképekkel a házban élő valamennyi családtagot. "Ez akkor is előnyös, ha például a medence környezetében akarunk zenét hallgatni. A plafonba épített hangfalakon kívül semmilyen más elektronika nem szükséges az ilyen helyiségekben" - mondta el Szűcs István.

"A kábelezés egyszerű, egyetlen STP-kábelt kell kihúzni a végpontokhoz, a falakon pedig választható tudású, érintőképernyős irányító egységeket teszünk". A prospektust átnézve elcsodálkozunk: nemcsak hang- és képbeállításra van lehetőségünk, akár a hűtést, a fűtést vagy bármilyen légkondicionálást is szabályozhatunk az kijelzőkön.

"Ez már természetesen túlmutat a hagyományos moziépítésen, noha egy vetítőteremben is ugyanezekkel a feladatokkal kell megbirkózni. Nemcsak a hang és a kép, de a klíma is fontos" - mondta el Szűcs István. Ez pedig már komoly épületgépészeti és épületautomatikai ismereteket kíván. "Alvállalkozókkal dolgozunk, de a munkát mi felügyeljük, megvan a tapasztalatunk hozzá" - teszi hozzá a vezető.

"Ebben óriási kihívások vannak. Éppen most dolgozunk egy épülő irodaház konferenciatermén, amire egy elég speciális ajánlatot kértek. A terem két-, illetve négyfelé osztható, de egyben is használnák. Attól függően, hogy hány helyiséget választottak le, a projektoroknak és a hangszóróknak a helyzetnek megfelelően kell szinkronban működniük, illetve különböző képet vagy hangot sugározniuk."

"Ez is megoldható, bár nem egyszerű programozási feladat. A végfelhasználó természetesen nem akar részleteiben érteni a működtetéshez, így úgy kell megoldanunk, hogy a fali kijelzőn a megfelelő menüpontot kiválasztva minden automatikusan működjön" - mondta el Szűcs István.

Kivitelezés

Csaknem mindenkinek van rossza tapasztalata az építkezésekkel kapcsolatban, főleg ha maga is belevágott már egybe. A kivitelezők egymásra mutogatása és a munkafázisok sorrendjének borulása miatt szükséges egy talpraesett generálkivitelező, aki az alvállalkozókat irányítja. Még komplikáltabb ezért a moziépítés, ha egy épülő házba kell elkészíteni, hiszen a terepre sokszor két generálkivitelező csapata is felvonul, ilyenkor pedig óhatatlanok a nézeteltérések.

"Ez valóban az egyik legnehezebb része" - válaszolt Hinsenkamp Ottó műszaki vezető. "Volt olyan eset, hogy éppen a vászon felszerelése miatt vonultunk ki, de nem találtuk a létránkat, amit előző nap otthagytunk. A ház tulajdonosa végigtelefonálta az összes alvállalkozót, persze senki nem tudott semmiről. A vége az lett, hogy elhajtottunk a legközelebbi áruházba vásárolni egy újat."

 

1.  Ötmilliós moziszobát teszteltünk
2.  Kis mozik, nagy árak

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Senki sem kap hererákot a hűségtől

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?
Legfrissebb

Baleset

Baleset

Összetörte a kézbesítő a vadiúj Ferrarit

Nem jutott el egy brit vásárlóig frissen vásárolt Ferrari 612 Scagliettije, a kézbesítő útközben összetörte.

Luxus Vegasban

Luxus Vegasban

Hogyan bulizhatunk el egy nap alatt tízmilliókat?

A Forbes utánajárt, mire telik egy 22,6 millió forintos keretből a bűn városában.

Ajánlat

Luxuságyak

Luxuságyak

Az alváskultúra legmagasabb szintjét képviselő világmárkákat mutatjuk be.

Nincs megállás

Nincs megállás

Körbehajózta a Földet a 16 éves ausztrál lány

Ő a világ legfiatalabb hajósa, aki egyedül, megállás és segítség nélkül körbehajózta a Földet.

Pokerdoboz
Gab1988 győzőtt

Gab1988 győzőtt

A 21 éves Vasvenszki "Gab1988" Gábor nyerte a negyedik PKR Live élő bajnokság döntőjét.

Top5